11.13.09

Léta Sándor
LÉTA Sándor vagyok, a Magyarországi Unitárius Egyház lelkésze a Budapesti Bartók Béla Unitárius Egyházközségben.
Tagja vagyok a Vallásszabadság Nemzetközi Szövetségének (IARF) és az Unitárius Univerzalisták Nemzetközi Tanácsának (ICUU). Mindkét nemzetközi szervezet fontosnak tartja a szabad vallásgyakorlatot a világ minden táján, tiszteletben tartva mások szabadságát és hitét.
A vallásközi párbeszédet a kölcsönös tisztelet és elfogadás megvalósítása érdekében is fontosnak tartom, hogy ez által is elősegítsük mindannak kihangsúlyozását, ami bennünket összeköt, ami bennünk közös.
Tovább olvasom »
11.13.09

Koczóh Péter
KOCZÓH Péter vagyok, angol tolmács és szakfordító, vallásomra nézve bahá’í.
A Kezdeményezés a vallási összefogásra (URI) magyar csoportjának voltam a tagja évekig.
A vallások sajnos túl sokszor voltak az emberek közötti megosztottság okozói. A vallásközi párbeszéd lehetőséget ad egymás megismerésére, megértésére, és így arra, hogy túlemelkedjünk mindezen. A helyett, ami megoszt bennünket, végre arra figyelhetünk, ami összeköt bennünket egymással: az őszinte istenhit.
11.13.09

Rozs-Nagy Szilvia
Kereszténység:
a római katolikus és az evangélikus felekezet
Rozs-Nagy Szilvia vagyok, keresztény, azon belül evangélikus (ágostai hitvallású lutheránus) lelkész. Budapesti egyetemi lelkészként dolgoztam évekig, jelenleg a Deák téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze vagyok.
A Keresztény Diákok Világszövetsége (WSCF) magyar és közép-európai vezetőségének, valamint az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács (EYCE) vezetőségének voltam egyik tagja évekig.
A Vallások Világtalálkozója a Békéért (WCRP) világszervezet európai régiójában mind az ifjúsági bizottság, mind pedig a női bizottság munkájában is tevékenyen részt vettem néhány éven keresztül.
Tovább olvasom »
11.13.09

Nagypál Szabolcs
Kereszténység:
a római katolikus és az evangélikus felekezet
Nagypál Szabolcs vagyok, keresztény, azon belül római katolikus teológus; a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézetben (BGÖI) dolgozom ökumenikus teológusként, továbbá vallásbölcseletet és vallástudományt tanítok az ELTE ÁJK Filozófia Tanszékén.
A Keresztény Diákok Világszövetsége (WSCF) magyar, közép-európai, európai és világvezetőségének voltam tagja évekig; jelenleg a Nemzetközi Ökumenikus Társaság (IEF) alelnöke és teológiai bizottságának moderátora vagyok. Főszerkesztője voltam a WSCF közép-európai ökumenikus szöveggyűjteményeinek, európai (Mozaik) és világfolyóiratának (Student World).
A vallásközi párbeszéd az emberiség és a Föld túlélésének és megszentelődésének egyik záloga; számomra pedig kitárja lelkiségi látóköröm kiszélesítése és bölcsességem elmélyítése lehetőségének kapuit.
Tovább olvasom »