Arhívum: ‘Programok’ Kategória

Vallás a mindennapokban 2010. február 5–7.

02.10.10

A Vallásközi Párbeszéd Társasága februári találkozója

A február első hétvégéjén megrendezett Vallás a mindennapokban elnevezésű vallásközi ifjúsági képzés értékelése volt a fő témája a Vallásközi Párbeszéd Társasága februári találkozójának.

A képzésen jelenlévő negyven főnyi fiatal írásban visszajelzést is adott a szervezők számára, amelyet azok most közösen értékeltek ki. Összességében nagyon elégedettek voltak a résztvevők a szervezés színvonalával és tematikájával – olyannyira, hogy szinte mindannyian kérték, hogy jövőre legyen folytatás.

Fontos és érdekes tapasztalata volt a három napos programnak, hogy a vallások követői úgy érezték, a vallásközi párbeszéd során megerősödtek hitükben és saját vallási hagyományuk követésében. E tény szépen érzékelteti a vallásközi párbeszéd építő jellegét.

A szervezők mostani találkozójukon megbeszélték, hogy mik voltak a pozitív szervezési tapasztalataik – és azt is, milyen újabb ötleteket lehetne legközelebb kamatoztatni. Mindannyian amellett foglaltak állást, hogy újabb képzést is szervezzenek közösen.

Nagypál Szabolcs római katolikus teológus és Govardhana dász Krisna-hívő lelkész meghívást kaptak az RTL Klub Reggeli című műsorába, hogy ott is beszéljenek a képzésről.

A vallásközi ifjúsági képzésen készült fényképek!

Govardana das képalbuma!

A vallásközi ifjúsági képzés résztvevőinek értékelése

Tovább olvasom »

Vallás a mindennapokban

11.30.09

A pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI),

a Goldziher Intézet a Vallásközi Párbeszédért

és a Vallásközi Párbeszéd Társasága (VPT)

Szeretettel meghív Benneteket

Magyarország legelső vallásközi ifjúsági képzésére:

Vallás a mindennapokban

Időpont:

2010. február 5–7.

(péntek délutántól vasárnap délutánig)

Helyszín:

Szent Arnold Lelkigyakorlatosház

1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5.

(http://www.verbita.hu)

A negyvenfős találkozó és képzés mindazon vallásos (elsősorban 18 és 35 év közötti) fiatal számára nyitott, aki:

  • kíváncsi más felekezetű (evangélikus, ortodox, református, római katolikus, vagy éppen unitárius), illetve más vallású (például bahá’í, buddhista, Krisna-tudatú, muszlim, zsidó) kortársa hétköznapjaira és ünnepeire;
  • szeretne eleven tapasztalatokat szerezni az őszinte vallásközi párbeszéd területén;
  • és szívesen töltene el egy lelkileg gazdagító baráti hétvégét szép helyen és remek társaságban.

Részvételi díj (amely magában foglalja mindkét napra a szállást és az étkezést):

2500 Ft

Jelentkezni 2009. december 15-ig a következő elérhetőségen lehet:

vallaskonf@yahoo.com

Szeretni és nevelni – vallásközi párbeszéd – Szeged

11.10.08

Forrás_

http://www.bahai.hu/new/?p=3617

 
FireStats icon Powered by FireStats